A Bibir csókja (reloaded)
Ma az egész napom jóformán azzal ment el, hogy főzőcskéztem - miközben tészta helyett a vizsgaanyagot kellett volna gyúrnom.
Közben végig azon morfondíroztam, hogy mi a túrónak vagyok én ilyen komplikált. Sehogy és semmi sem felel meg a békésebbik formájában. Olyasmi ez, mintha képtelen lennék összebratyizni az egyszerűséggel!
Ha csak az írást vesszük a példa alapjául: adott egy álom, és egy abból írt novella. Nem találtatik elég jónak saját szerzője szemében, ezért tesped még fél évet a pendrive alján. Majd mikor az említett maximalizmus-hajhász író-palánta önbizalmát földbe nyomkodja egy-két dolog, előveszi újra a novellát, nézegeti, hümmög egy kicsit, hozzáír valamicskét, kijavít ezt meg azt... majd felteszi netre, és ott a szerkesztő tárt karokkal fogadja.
Nem arról van szó, hogy ne lett volna az javítatlanul és befejezetlenül is jó, minössze én vagyok messzemenően lehetetlen alak.
A novella nem szenvedett tőlem, hiszen kismaroknyi gépelt karakterről van szó. Viszont mi a helyzet vajon a Kedvesemmel...
-
2010.01.12. 22:53
-
Menekse
- szólj hozzá
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
